Michelin nyárigumik: Pilot, Latitude, Energy saver, Agilis
1889-ben André és Edouard Michelin megalapították a Michelin & Cie vállalatot.
1891-ben feltalálták a leszerelhető abroncsot, amely cserélhetővé tette a gumikat a keréken. A folyamatosan fejlődő gumiabroncsot hamarosan már negyed óra alatt le és fel lehetett szerelni.
1895-ben megalkotják az első pneumatikus abroncsokat. Az első világháborúban a Michelin cég által gyártott repülőgépek is harcoltak.
1946-ban a Michelin szabadalmaztatta a Radiál abroncsot, amely mára szinte kizárólagos technológiává vált a személygépjárművek területén.
A kerékpárokra, személygépkocsikra, repülőgépekre és metrókra is abroncsot gyártó cég 1898-ban, legendás körülmények között talált rá a vállalat emblémájára, ami hamar termékei szimbólumává is vált. A történet szerint az évszázad végén a Michelin fivérek egy kiállításon jártak, ahol egy sarokban rengeteg, halomba rakott gumiabroncsot fedeztek fel. Edouard Michelin meg is jegyezte: "Ha kezei is lennének, pont úgy nézne ki, mint egy ember!", míg fivére André egy német sörös-plakátra lett figyelmes, melyen egy sörös korsót tartó termetes úr, az ókori mondást idézi: "Nunc est Bibendum" (Itt az ideje, hogy igyunk!). Ebből már - a Bibendum, azaz Michelin emberke látványának ismeretében - könnyű elképzelni hogy hogyan született meg az aborncs-halom és a sörös-plakát reklám ötvözetéből a világ egyik legismertebb szimbóluma, ami 1898 óta népszerűsíti a Michelint.
|
Mintázat |
Típus |
Leírás |
 |
Michelin Energy Saver |
-új generációs, asszimetrikus mintázatú gumiabroncs, kis és középkategóriás gépkocsikhoz
-csökkentett gördülési ellenállás, kevesebb üzemanyag fogyasztás
-jelentéktelen gördülési zaj
-kiemelkedően hosszú élettartalom
-nagyon jó fékezhetőség, rövidebb fékút |
 |
Michelin Pilot Primacy HP |
-a pilot primacy abroncs továbbfejleszett változata, közép és felsőkategóriás gépkocsikhoz
-25%-al megnövelt futásteljesítmény
-tökéletes tapadás száraz és vizes útfelületen
-precíz irányíthatóság
-nagyon jó fékezzhetőség, rövid fékút |
 |
Michelin Pilot Exalto |
-sportos karakterisztikájú asszimetrikus mintázatú nyári abroncs
-kiemelkedően jó tapadás
-precíz kormányozhatóság
-alacsony gördülési zaj
-kiváló kanyarstabilítás |
 |
Michelin Pilot Sport2 |
-fejlesztve a Forma1-es tapasztalatok alapján
-kimagaslóan jó tapadás
-tökéletes vezetési élmény nagy sebességnél is |
 |
Michelin Pilot Sport3 |
-teljesen új fejlesztésű szuperport abroncs
-kiváló vezethetőség és úttartás nedves körülmények között is
-nagyon jó fékezhetőség, rövid fékút
-kiemelkedően jó energiahatékonyság, csekély gördülési ellenállás
-hosszabb élettartalom |
 |
Michelin Pilot Sport CUP+ |
-kifejezetten nagy teljesítményű gépkocsikhoz
-Porsche 911, GT2,GT3 és BMW M3 modelleken gyári elsőszerelés |
 |
Michelin Latitude Tour HP |
-túlnyomórészt országúti használatra készített SUV abroncs
-maximális komfortérzet
-nagyon alacson gördülési zaj
-hosszú élettartalom
-megbízható viselkedés száraz és nedves útviszonyok között |
 |
Michelin Latitude Sport |
-kifejezetten nagyteljesítményű terepjárók országúti abroncsa
-tökéletes vezethetőség és precíz irányíthatóság nedves és száraz körülmények között is
-maximális tapadás
-a Michelin és a Porsche közös fejlesztése |
 |
Michelin Latitude Diamaris |
-túlnyomórészt országúti használatra gyártott nagyteljesítményű 4x4 abroncs
-Optimális úttartás igen nagy sebességnél is
-alacsony gördülési ellenállás
-kiváló fékezhetőségi tulajdonságok |
 |
Michelin Latitude Cross |
-Pick-up és 4x4 abroncs vegyes országúti és közepesen nehéz terephasználatra
-Jelentősen csökkentett gördülési zaj
-kiemelkedően hosszú élettartalom
-jó manőverezhetőség minden útfelületen |
 |
Michelin Agilis |
-professzionális kisteher abroncs
-nagyon jó vezethetőség és rövid fékút akár nedves körülmények között is
-kiemelkedő ellenállás az oldalfalsérülésekkel szemben
-csökkentett gördülési ellenállás, kisebb üzemanyag fogyasztás
-nagyon jó terhelhetőség |